- Mondd, készen állsz a lehetetlenre?

- Drámai vagy és felfokozott. Továbbá túlérzelmes.

- Nem. Ez most nagyon szigorúan praktikus ügy. Az életem múlik rajta. És az életem múlik el tőle.

-

-

-

- Nem pontosan értem, hogy mire gondolsz.

- Megkerülted a kérdést. Pedig elég lehetne, hogy csak a válasz elől menekülsz ki.

- Ez a baj veled. Sohse kérsz, csak kijelentesz.

-

-

- Szeretem az apróságokat. Az apróságainkat. Az apróságaink az otthonom.

- Maradj.

- Itt vagyok.

- Az otthon a benne lévő emberektől otthon ám. De azok a kurva emberek sokkal törékenyebbnek tűnnek, mint bármelyik tárgyam.

Még annál is, mint amit most basztam hozzá az asztal széléhez.
A porcelán szélei kifagyott nyílt sebek, a fehér, rücskös, törött felület szaggatja a szememet, bár a szaporán lüktető eret szaggatná inkább, élei mégis bevésődnek a bőröm alá.

Csak figyelem, ahogy csorog a vérem.